Korábbi írásaimban már sokat olvashattál a szerelemről, illetve arról, hogyan befolyásolják a szerelmi életedet, a párkapcsolatodat otthonod egyes égtájai. Javaslom, hogy mielőtt tovább olvasol, nézd meg ezeket az írásokat. (Új ablkaban nyílik.)

Többek szerint a párkapcsolat tartóssága és minősége leginkább azon múlik, hogy milyen a két fél közötti kommunikáció. Beszélgetnek-e eleget, megértik-e egymást – helyesebben valóban azt értik-e, amit a másik mond -, meg tudják-e beszélni és persze meg tudják-e oldani a problémáikat.

Nagyon szerencsés, ha a társalgó pont a lakás északi és északnyugati részébe esik, mint ezen a képen

A jó kommunikációhoz – Vaszati szemmel nézve – elsősorban az észak és az északnyugat minősége járul hozzá. E két égtáj sok szempontból szoros kapcsolatban áll egymással és a minőségük is sokban hasonlít. Északon a Merkúr uralkodik. Merkúr az a bolygó, amely támogatja a kommunikációt, a beszédképességet és az intelligenciát. (Bizony még egy szerelmes beszélgetéshez is szükség van intelligenciára!) Északnyugaton pedig a Hold uralkodik, mely bolygó szintén hatással van a kommunikációra, ezen kívül az érzelmekre, a kapcsolatokra és arra, hogy mennyire vagyunk érzékenyek – például mások szükségletei iránt. A Hold minősége mutatja meg azt is, hogy mennyire szeretjük az otthonunkat és a családunkat.

Sokan azt mondják, hogy a nő az, aki igazán képes összetartani a családot. A klasszikus családmondellben ő az, aki gondoskodik az otthon melegéről, ő az, aki finom vacsorát főz, aki szépíti és rendben tartja az otthont, s ezzel gondoskodik arról, hogy a család minden tagja, a férje is kellemesen érezze otthon magát, szívesen jöjjön haza és ne kacsintgasson másfelé.

A Vasudeva yantra segít, ha gond van a Holdablakkal

A Vasudeva yantra segít, ha gond van a Holdablakkal

Érdekes módon az észak és az északnyugat egyaránt a nőkkel van összefüggésben. Az északnyugat az ott uralkodó Hold miatt kapcsolódik a nőkhöz és az anyához, az észak pedig az onnan érkező organikus életenergiák miatt, amelyek nőneműek.

Ha tehát úgy érzed, hogy a párkapcsolatod javításra szorul, legelőször tegyél meg mindent azért, hogy javíts a társaddal való kommunikáción, s hogy ehhez az otthonod is támogató energiát nyújtson, igyekezz rendbehozni otthonod északi és északnyugati részét. Tegyél mindkét égtájon rendet, szabadulj meg a fölösleges dolgoktól. Északon használj minél több zöld színt, és ha zárt az észak, tegyél az északi falra egy tükröt. Északnyugaton használj minél több fehéret és különböző nagyon világos színeket és gondoskodj arról, hogy a levegő szabadon áramolhasson. Minkét égtájon jó helyen van a tiszta víz, de ha teheted, inkább északra tegyél valamilyen vizes dolgot: akváriumot, kerti tavat, csobogót, stb.

Természetesen önmagában az otthonunk minősége nem fogja sem tönkretenni, sem megjavítani a párkapcsolatunkat, de jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy egy kapcsolat milyen irányba fejlődik.

 

Manhertz Edit

Neked ajánlom:

Az égtájtengelyek jelentősége otthonunkban

Amikor egy lakást vagy házat megvizsgálunk, akkor nem csak azt nézzük, hogy az egyes égtájaknak milyen a Vaszati szerinti jellemzőjük, hanem az adott égtájjal kapcsolatban megvizsgáljuk azt is, hogy a vele szemközt levő égtájnak mik a jellemzői. Ha például kíváncsi...

A Vaszati kiegészítő eszköze: a Healy

Ha valaki azt a szót hallja, hogy Vaszati, automatikusan eszébe kell, hogy jusson Marcus Schmieke, hiszen neki köszönhetjük, hogy az ősi védikus térrenedezést, a Vasztut közérthető formában, egységbe rendezve, európaiak számára is érthető és elfogadható módon...

A csodálatos Meru csakra

A Meru csakrával az ezredfordulón (2000-ben) találkoztam először, amikor Marcus Schmieke Védikus Akadémiájára kerültem. A Meru csakra, ami a Meru hegy képviselője és egyúttal a Sri yantra háromdimenziós formája egy ősi védikus eszköz, amelyet a Sri yantrával együtt...

Hogyan segíthet a Vaszati a mai kor emberén?

Azt már jól tudod, hogy a Vaszati egy nagyon régi, több ezer éves múltra visszatekintő tudomány, amit elsősorban templomok, paloták és más épületek, valamint városok tervezéséhez, építéséhez használtak. Ma sajnos már nagyon kevesen építenek a védikus építészet elvei...

Mit kell tudnunk a Meru csakráról?

Ha nagyon egyszerűen szeretnék fogalmazni, azt mondanám, hogy a Meru csakra egy olyan háromdimenziós energetikai eszköz, amely képes arra, hogy otthonunk összekuszálódott energiáit rendbe tegye. A Meru csakra azonban nem egyszerűen csak egy energetikai eszköz, sokkal...

Gyakori kérdések és tévhitek a Vaszati yantrákkal kapcsolatban

Az utóbbi időben sokat foglalkoztunk a Vaszatiban használatos yantrákkal, de úgy tűnik, hogy még mindig nem eleget. Több kérdés is felmerült velük kapcsolatban és sajnos úgy tűnik félreértések és nem megfelelő információk is napvilágot láttak, emiatt most letisztázunk...

Sri yantra

Egyszer megkérdezte valaki, hogy ha egyetlen egy yantrát kellene választanom magamnak, melyik lenne az. A válasz természetesen a Sri yantra! A Sri yantra - amit gyakran Sri chakrának is neveznek - egy olyan rendkívüli és komplex szakrális geometria, amit az imádat és...

A Vaszati yantrák használata

A legutóbbi írásomban megismerkedtünk a yantrák eredetével, a yantra szó jelentésével és megtudtuk azt is, hogy a yantrák micsoda jó hatással vannak az elmére. Most arról lesz szó, hogy milyen esetekben és hogyan használjuk a Vaszati yantrákat. A Vaszati korrekciók...

A Vaszati és a yantrák kapcsolata

Legtöbbünknek a yantra szó hallatán elsőként egy szép színes kép jut az eszünkbe, amelyet arra használunk a Vaszatiban, hogy otthonunk sérült területeit korrigáljuk... A yantra azonban ennél jóval több. "A yantra egy 'transzcendentális gép',  egy eszköz, amely segíti...

Barátságos panzió yantrákkal

Néhány héttel ezelőtt a Szlovák Karszthegységben (ami az Aggteleki Karszthegység határon túli része) pihentünk néhány napot. Egy kedves ismerősöm - Pápai Szilvia - hívott meg bennünket Szádalmáson található panziójukba és mi örömmel fogadtuk el a meghívását. Szádalmás...

A Vaszati „Jolly Joker” yantrái

A kártyában azt a lapot hívjuk "Jolly Joker"-nek, amellyel helyettesíthetünk más lapokat. A Vaszati most következő 4 yantráját azért szeretem és azért hívom "Jolly Joker"-nek, mert akár úgyis használhatjuk őket, hogy fogalmunk sincs, hol vannak az egyes égtájak. Az...

A Vaszati korrekciós yantrái

Legutóbb megismerkedtünk egy kicsit a különböző yantrákkal, azok fő tipusaival. Most a Vaszatiban használatos yantrákról ejtünk néhány szót - végül is ez az, ami igazán érdekel minket. Először is tudni kell, hogy a Vaszati korrekciók során az épületet, vagy a lakást...

Beszéljünk a yantrákról!

Nagyon sokat hallhattál már a Vaszati energetikai eszközeiről, a yantrákról, de nem biztos, hogy azt is tudod, hogyan készülnek, hogyan működnek. A védikus kultúrában a yantráknak, a yantra készítésnek sok-sok évezredre visszanyúló hagyományai vannak. Éppen ezért...

A lakásunk varázseszközei

Ahogy már említettem, ahhoz, hogy teljesen rendben legyenek otthonunk energiái, ajánlatos elhelyezni a Vaszati energetikai eszközeit is. A korrekció így lesz teljes. Az alábbi rajzon látszik, hogy miket helyeztünk el otthonunkban: Induljunk el keletről, és nézzük meg,...