Évekkel ezelőtt úgy alakult, hogy vettünk egy „tipikus” pesti, körfolyosós házban levő, kissé lepukkant, egyszobás lakást. Bár alaprajzilag és műszakilag nem igazán volt vonzó állapontban, mégis sikerült meglátni benne a lehetőséget – mind Vaszati, mind lakberendezési szempontból. Ha befektetési céllal vásárolsz lakást, akkor könnyebb elkerülni azokat a lakásvásárlási csapdákat, amelyekről legutóbb írtam, mert képes lehetsz az érzelmeken és első benyomásokon túl lépve racionális döntést hozni… Tehát a lakás egyáltalán nem csillogott villogott, nem szólt lágy zene, de az már az első találkozáskor látszott, hogy van egy hatalmas nagy ablaka keleten, ami egy elég jó kiinduló pont volt.

A konyhából nyílit a fürdőszoba (baloldali kép), a fürdőből pedig a spájz. Ez elég izgalmas…

Ha lakást vásárolsz – akár befektetési céllal, akár magadnak – fontos, hogy ne csak a lakást nézd, hanem annak a környezetét is (erről már sokszor beszéltünk.) Itt ne csak a Vaszati tulajdonságokra gondolj, hanem arra is, hogy milyen állapotban van a ház, ahol a lakás van és milyen állapotban van az utca, ahol a ház van.

Apukámmal tanakodunk: megvegyük? Ne vegyük?

Apukámmal tanakodunk: megvegyük? Ne vegyük?

A lakás megtekintése persze nem csak abból állt, hogy körünéztünk és kész, hanem már az első látogatáskor lemértük a helyiségeket, ami alapján elkészülhetett az alábbi alaprajz, amelyet kielemezve hoztuk meg a döntést:

Ha már egy ideje foglalkozol a Vaszatival, akkor ez a rajz sok mindent mond neked.

Ha már egy ideje foglalkozol a Vaszatival, akkor ez a rajz sok mindent mond neked.

Nos, azt láthatjuk, hogy az észak és az északkelet zárt ugyan, de van egy szép, nyitott keletünk. Mivel az észak és az északkelet a szobának a része, a funckiója rendben van. Az is szembetűnő a rajzon, hogy a lakás kiugró része elsősorban keletre esik, tehát van egy keleti bővítményünk, ami szintén kedvező. A főbejárat délkeleten van ugyan, ami nem túl jó, de enyhít a helyzeten, hogy nem pont a délkeleti sarokba esik.

Ami nagyon feltűnő, az a mellékhelyiségeknél található katyvasz. Ennek az oka az, hogy ez a lakás régen valószinűleg egy nagy lakásnak volt a része, abból lett leválasztva egy kisebb lakás (mint a legtöbb körfolyosós ház esetén) és valahogy ki kellett alakítani a fürdőt, vécét és a konyhát. Nos, ez itt elég izgalmasra sikeredett: a vécéből kilépve (ami a Brahmasztánba esik), ha kezet akarsz mosni, először keresztül kell menni a konyhán, hogy végül eljuss a fürdőszobába. (Hacsak nem elégszel meg a mosogatóval…) Külön izgalom az is, hogy a konyhából nyíló fürdőből még nyílik egy spájz is, ami egy igazi kinccsel rendelkezik: egy ablakkal! Ha nézegettél mostanában lakásokat (vagy csak alaprajzokat), akár újat, akár régit, akkor bizonyára feltűnt, hogy a mellékhelyiségeken sajnos nagyon gyakran nincsen ablak. Ami még e lakás mellett szólt, hogy a konyhának is van egy szép nagy ablaka (nem csak a szobának) és ugyebár van az a bizonyos kis ablak, ami jelenleg a spájz ablaka, de ki tudja, mire lesz az még jó!

Mielőtt eldöntöttük, hogy megvesszük ezt a lakást (mert már biztos kitaláltad, hogy megvettük), készítettem még egy rajzot, ami a lehetséges átalakítást mutatja:

Ez már az átalakított alaprajz. A sok apró, használhatatlan helyiség helyett lesz egy kényelmes fürdőszoba és egy kényelmes konyha.

Ez már az átalakított alaprajz. A sok apró, használhatatlan helyiség helyett lesz egy kényelmes fürdőszoba, egy kényelmes konyha és az előszoba is jól használható és berendezhető marad. A rajzon már azt is meg tudod nézni, hogy hova kellenek yantrák. (A bejárathoz is, csak az lemaradt a rajzról.)

Ezután végre elkezdődhetett a felújítás. Ennek részleteivel nem untatlak: a lényeg, hogy a mellékhelyiségek falait lebontottuk és helyettük újakat építettünk a terv szerint.

Az én elvem az, hogy ha egy lakást hosszabb távon meg szeretnék tartani, akkor olyan színeket, anyagokat, burkolatokat használok, amelyek nem az adott év divatját tükrözik, hanem időtállóak, és meleg otthonosságot adnak a lakásnak. Szerencsére a szobában jó minőségű fa parketta van, amit csak meg kellett újítani. Ha nem lett volna jó állapotban a parketta, akkor is fa burkolatot kapott volna a szoba, mert a laminált padló (bár divatos, sok színben kapható és könnyen le lehet rakni), az anyaga miatt nem igazán egészséges.

A szobába a lehető legjobb választás a fa padló. Ez lehet parketta, svédpadló, vagy hajópadló. Ez utóbbi, minvel puha fából van, kisssé kényesebb.

A szobába a lehető legjobb választás a fa padló. Ez lehet parketta, svédpadló, vagy hajópadló. Ez utóbbi, minvel puha fából van, kisssé kényesebb.

A konyha megtervezésénél, ami dél-délnyugatra esik, kellett egy kis kompromisszumot kötnöm magammal és a Vaszatival. Délen jó helyen van a konyha, délnyugaton viszont már nem igazán (ezért van szükség a Varaha yantrára). Mivel ezen az adottságon nem tudtunk csak yantrával segíteni, az volt a cél, hogy legalább a konyhán belül nagyjából jó helyre kerüljenek a dolgok és, hogy kövessük a főzés technológiai sorrendjét, s ezáltal egy kényelmes és használható konyhát alakítsunk ki.

Meleg, ugyanakkor világos színek jellemzik a konyhát, amelyek igazodnak mind a konyha funkcióhoz, mind az égtájhoz, A világos összhatásra azért is törekedtünk, hogy a konyha tágasabbnak hasson.

Meleg, ugyanakkor világos színek jellemzik a konyhát, amelyek igazodnak mind a konyha funkcióhoz, mind az égtájhoz, A világos összhatásra azért is törekedtünk, hogy a konyha tágasabbnak hasson.

A fürdőszoba elsősorban nyugaton van, ami nagyon kedvező, de kis része átnyúlik a délnyugatba is. Mivel mind a két égtájon jelen van a föld elem (nyugaton a víz és a levegő társaságában), ezért választottuk ezt a meleg, kissé földes jellegű csempét. (És persze azért is, hogy ne üssön el a fürdőszoba a lakás alaphangulatától, amire szintén a meleg, othonos színek jellemzőek.)

A vécét egy kis parapet fal takarja, hogy a fürdő ajtajából ne lehessen egyből rálátni.

A vécét egy kis parapet fal takarja, hogy a fürdő ajtajából ne lehessen egyből rálátni.

A fürdőszoba nagy erénye, hogy sikrült a vécét kivennünk a Brahmasztánból. Most a lakás déllnyugati részének a nyugati határán van, ami jó hely a vécé számára.

Emlékszel még a spájz ablakára? Ez az!

Emlékszel még a spájz ablakára? Ez az!

Lakásvásárláskor sajnos szinte elkerülhetetlen, hogy bizonyos dolgokban kompromisszumot kössünk. Fontos, hogy a kiszemelt lakásnak legyen valami nagyon jó Vaszati tulajdonsága, legyenek neki tovább jó tulajdonságai és ha ez megvan, akkor beleférhet némi kompromisszum, de csakis olyan, ami nem számít súlyos Vaszati hibának. Ennél a lakásnál a nagyon jó Vaszati tulajdonság a keleti ablak és bővítmény. További jó Vaszati tulajdonság, hogy az északkelet és az észak funckiója rendben van és a zárt délnyugat is jó Vaszati tulajdonságnak mondható. Ami kevésbé jó, de komprmisszumképes és korrigálható, az a zárt észak és északkelet, a délkeletbe csúszó főbejárat és az, hogy a konyha belelóg a délnyugatba. Ami nem lett volna kompromisszumképes tulajdonság, az az északkeleti vécé, vagy a délnyugati bejárat.

Az ablakok helyzetét nagyon fontos még mérlegelni lakásvásárláskor. Ha egy lakásnak csak délen, délnyugaton és nyugaton van ablaka, azt a lakást nem szabad megvenni. Ha egy lakásnak van délen vagy nyugaton ablaka (ami a benapozás szempontjából jó tulajdonság), az csak akkor válik „megvehetővé”, ha keleten vagy északon vagy északkeleten is van egy legalább akkora, vagy még nagyobb ablak, mint a nyugati vagy a déli. A mi esetünkben keleten van a legnagyobb ablak, ami szuper. A bejárati ajtót szintén ablakosra hagytuk, mert ott is a délelőtti fény jön be és szépen megvilágítja az előszobát. A konyha ablaka (ami kisebb mint a szobáé) délen van, ami rendben van, de fontos, hogy az észak-dél tengelyt északon Buddha yantrával egyensúlyozzuk. A nyugati ablak picike, de a fürdőszoba szellőzése miatt nagyon értékes.

Az ablakos ajtónak köszönhetően az előszoba világos. Reggelente jól esik kilépni a napsütésbe. A bal oldalon látható tükör az előszoba északkeleti falán van, ahol nagyon jó helyen van egy tükör.

Az ablakos ajtónak köszönhetően az előszoba világos. Reggelente jól esik kilépni a napsütésbe. A bal oldalon látható tükör az előszoba északkeleti falán van, ahol remek helyen van.

Remélem, hogy e lakás átalakításával kapcsolatban sikerült egy kicsit jobban megértened, hogy mire figyelj lakásvásárláskor. Amikor ott vagy a kinézett lakásban, próbáld úgy értelmezni a látottakat, hogy közben (mint a sakkban) már 2-3 lépéssel előrébb jársz. Legyen veled mérőszalag, hogy a látottak alapján tudj majd alaprajzot készíteni és legyen veled iránytú, (vagy térkép), hogy pontosan meg tudd állapítani az egyes égtájak helyét. Pontosan kiszerkesztett és kielemzett alaprajz nélkül ne vásárolj lakást, mert később sok kellemetlen meglepetés érhet – Vaszati szemontól és a lakás berendezhetősége szempontjából egyaránt.

Ha lakásvásárláson töröd a fejed és valami hasonlót szeretnél, ez a lakás most eladó. Ide kattintva tudhatsz meg róla többet. >>

 

Manhertz Edit

Manhertz Edit

Neked ajánlom

Éled vagy csak túléled az életedet?

Reggelente, amikor megszólal az ébresztő, mire gondolsz? Örülsz az új napnak, amely tele van lehetőséggel, amelynek minden perce valami jót tartogat számodra? Ha igen, akkor minden bizonnyal örömmel és lelkesedéssel ugrasz ki az ágyból, s alig várod, hogy mint az...

Mi köze a van célkitűzésnek, az önbizalomnak és a Vaszatinak egymáshoz?

Nehéz év van mögöttünk, úgy gondolom, ebben mindenki egyetért. A világméretű járvány és az azzal járó védekező, korlátozó intézkedések és bizonytalanság miatt olyan hátráltató körülmény jelent meg mindenki életében, amire talán legpesszimistább álmainkban sem...

Egy sikeres évtized kezdete – Marcus Schmieke segítségével

"A boldogság csak egy döntés kérdése" - állítja sok népszerű motivációs tréner. Sejtheted, hogy az ilyen üres, közhelyes állításokban én nem hiszek, sőt még abban sem, hogy ha mondogatjuk, mint valami mantrát, hogy sikeres és boldog és egészséges vagyok, akkor az is...

Te mit teszel idén az otthonodért?

Az új évre sokan úgy tekintenek, mint egy új élet kezdetére, ami tele van lehetőséggekkel. Ez az időszak a célkitűzések időszaka, ilyenkor azok, akik tudatosan élik az életüket, kicsit többet foglalkoznak a céljaikkal, a jövőjükkel és terveket készítenek arra...

Újévkezdő gondolatok

Ugye te is ismered a szomorú statisztikát? Az újévi lelkesedésünkben kitűzött céljaink túlnyomó többsége nem valósul meg. Nem az újévi fogadalmakra gondolok, amik általában szintén nem valósulnak meg, hanem az igazi, komoly célokra. Sokan úgy gondolják, hogy ennek az...

Fogadalom vagy célkitűzés?

Be kell vallanom, hogy a Szilveszter nem az én ünnepem. Már ott borul a "szilveszterezés", hogy képtelen vagyok fennamradni éjfélig. Nem is szoktam eröltetni... Ez persze nem jelenti azt, hogy ez a normális! 🙂 A január elsejének - és általában az év első napjainak -...

Fontos kérdés a célok elhelyezésével kapcsolatban

Legutóbb a célkitűzés és a Vaszati közötti szoros kapcsolattal foglalkoztunk. (Kattints ide, ha még nem láttad! >>) Bizonyára emlékszel, hogy a Vaszatiban az északkelet képviseli a jövőt, a délnyugat pedig a múltat, emiatt fontos, hogy a kitűzött céljaink...

Célkitűzési tippek, hogy a céljaid meg is valósuljanak

Már többször is beszéltünk arról, mennyire fontos, hogy tisztában legyünk a céljainkkal, tűzzük ki, írjuk le azokat, majd fogjunk hozzá a megvalósításukhoz. Szerencsére ma már szinte divat lett a célkitűzés (ami természetesen egy jó divat!), de sokan azt tapasztalják,...

Kicsit lassan indul az új év

Nem tudom, Te hogy vagy vele, számomra egy kicsit lassan indul ez az új év. Az év utolsó napjait, heteit sikerült úgy tölteni, ahogy mindig is szerettem: lelassulva, pihenéssel, a családdal, barátokkal. Már január 6. van - Vízkereszt - és én még mindig kellemes év...

Egészséges test és lélek – céljaid megvalósításának egyik alapfeltétele

Emlékszel még, mi volt év elején a legfontosabb célod? Esetleg Te is beletartoztál abba a 26 %-ba (megelőzve a párkapcsolatra szavazókat!), akik úgy döntöttek az év elején, hogy az egészségüket szeretnék rendbetenni? Még ha nem is az a legfontosabb célod 2012-re, hogy...

Még mindig a pénz a legfontosabb

Legutóbb arra kerestük a választ, hogy mi mindent szeretnénk elérni 2012-ben. Mik azok a dolgok, amitől ez az év egy igazán különleges és sikeres év lesz. Szavazataitok alapján legtöbben a pénzügyekre és a karrierre vártok megoldást. Felmerült bennem az a költői...

2012: egy különleges év kezdete

Mitől lehet 2012. különleges? Miért lehet más, mint 2010. vagy 2011.? A szilveszteri bulizás közepette, enyhén mámorosan (nem csak az alkoholtól lehet valaki mámoros!!) sokan hajlamosak mindenfélét megfogadni - csupa olyan dolgot, amit már pár napon belül el is...

Amit el szeretnél érni a Vaszati segítségével

Korábban már olvashattál a célkitűzés és a Vaszati kapcsolatáról. Most arra keressük a választ, hogy mi mindent szeretnél elérni a Vaszati segítségével. Annak, hogy érdekelni kezdett a Vaszati, számtalan oka lehet. A leggyakoribb ezek közül az, hogy valami nincs...

Célkitűzés a Vaszati segítségével

A Karácsony utáni, Szilveszter környéki nyugalmasabb, lelassult napok kiválóan alkalmasak arra, hogy értékeljük az elmúlt évet, és kitűzzük a jövő évi céljainkat. Nem az ehhez hasonló újévi fogadalmakra gondolok, mint "az idén lefogyok", "nem eszem több csokit", stb.,...

Sikeres évünk lesz!

Ahhoz, hogy az idei éved sikeresebb legyen, mint az előző, ahhoz, hogy ne legyél a gazdasági válság áldozata, az első és legfontosabb dolgod pontosan megfogalmazni, mit szeretnél elérni ebben az évben. Ebben nagyon sokat segít Manhertz József írása, amely a célok...