Ahogy már említettem, ahhoz, hogy teljesen rendben legyenek otthonunk energiái, ajánlatos elhelyezni a Vaszati energetikai eszközeit is. A korrekció így lesz teljes. Az alábbi rajzon látszik, hogy miket helyeztünk el otthonunkban:

nover-yantrak1

Induljunk el keletről, és nézzük meg, miket helyeztünk el és miért.

A keleti ablakra ragasztottunk egy matricás Ramacandra yantrát azért, mert van ugyan keleten ablakunk, de a felülete kisebb, mint a nyugati erkélyajtó. Amikor egy égtájat vizsgálunk, mindig összehasonlítjuk a vele szemközt levő égtájjal – jelen esetben a nyugattal.

Délkeleten van a fürdőszoba a vécével. Ahogy korábban említettem, délkeleten nem szerencsés a fürdő és a vécé, ezért a fürdőbe vezető ajtó fölött három yantrát is elhelyeztünk:

A fürdőszoba yantrái balról jobbra: Vasudeva, Parasurama, Matsya. Azért kertült a Matsya yantra jobb oldalra, mert a fürdőbe belépve jobbra van a vécé.

A fürdőszoba yantrái balról jobbra: Vasudeva, Parasurama, Matsya. Azért kertült a Matsya yantra jobb oldalra, mert a fürdőbe belépve jobbra van a vécé.

– a Vasudeva yantrát azért, mert délkeleten nem kedvező a fürdőszoba,

– a Matsya yanrát azért, mert a vécé sem kedvező itt,

– a Parasurama yantrát azért, mert az egyébként hiányos délkelet ráadásul fürdőszobával (víz) terhelt.

A főbejárat fölött elhelyeztük a Sri yantrát, hogy bevonzza a jószerencsét és a Narasimha védelmező yantrát azért, hogy megvédjen a délen levő bejárat esetleges negatív hatásaitól.

Ezt a két yantrát minden esetben ajánlott elhelyezeni a főbejáratnál – függetlenül attól, hogy az kedvező vagy kedvezőtlen helyre került. Ez az a két yantra, amelyet ajándékba adunk a 27 napos program mellé és az 5. napon el is helyezünk a főbejáratnál.

Ha megnézed a fenti rajzot láthatod, hogy délnyugaton elhelyeztünk egy Varaha yantrát annak ellenére, hogy zárt a délnyugati terület. Ha jól megnézed az alaprajzot láthatod, hogy a lakás délnyugati részén van egy picike, alig látható bővítmény. Ez a falsíknak talán 15 cm-es kibővülését jelenti, ami nagyon pici, de úgy gondoltam, jobb nem kockáztatni. 🙂

A nyugati erkélyajtóra egy matricás Kurma yantrát ragasztottunk a nagy nyitottság és az erkély miatt.

Ezen a képen látszik a harmonikus alvást segítő két yantránk

Ezen a képen látszik a harmonikus alvást segítő két yantránk

A nagyszobába, ami a nappali és a háló szerepét is betölti, több yantrát is elhelyeztünk:

– a Vasudeva yantrát északnyugatra azért, mert az északnyugati falat egy sötétbarna szekrénnyel teheltük.

– az északi ablak mellé a Buddha yantrát egyrészt azért, mert egy teherhordó fal terheli az északi területet, másrészt azért, mert több évtizedig ablaktalan volt az északi terület.

– az ágy mögé, a fejünkhöz egy Parasurama és egy Kurma yantra került. A Parasurama yantra van az én fejemnél, a Kurma pedig a Józsi fejénél. E yantra kombináció nem csak az alvást segíti, hanem a párkapcsolatnak is jót tesz.

A konyhában a tűzhely fölé tettük a Narasimha yantrát, mivel a konyha északeleten nincs a legideálisabb helyen, ráadásul az átalakítás után nyitottá is vált, ami nem tökéletes a Vaszati szerint.

A konyha északkeleti részére – az északkelet-délnyugat tengely északkeleti részére – került egy Vamana yantra, mivel az északkelet otthonunk meghatározó része, ráadásul több évtizedig zárt volt.

A Meru chakrát északkeletre tettük

A Meru chakrát északkeletre tettük

Az északkelet energiáit erősíti a Vamana yantra közelében elhelyezett Meru chakra is, melynek az ereje rendkívüli.

A lakás közepén levő teherhordó fallal sajnos az átalakítás során sem tudtunk mit kezdeni. Ezt a területet ezért csak a Vaszati egyik nagyon erőteljes energetikai eszközével, a Vaszati piramissal tudtuk korrigálni.

Az eredetileg sok-sok hibával terhelt társasházi lakásból úgy lett tehát pozitív energiájú „vaszatis” lakás, hogy a Vaszati korrekciós lehetőségeinek minden szintjét használtuk: a fizikai változtatásoknál kezdve a berendezés és a színek tudatos megválasztásától egészen az energetikai eszközök használatáig.

A tapasztalatom szerint minden egyes lakásnak javíthatók az energiái. Minél több dolgot változtatunk, az eredmény annál érezhetőbb. Ha nagyon kedvezőtlenek a lakás energiái – olyannyira, hogy legszivesebben a költözést javasolnánk -, még akkor is javíthatók legalább annyira, hogy felgyorsuljon és könnyebbé váljon az esetleges költözés folyamata.

Remélem hasznos és tanulságos volt a saját lakásunk elemzése – mellyel ez utóbbi három bejegyzés foglalkozott. Nagyon bízom abban is, hogy kellő kedvet és lelkesedést kaptál arra, hogy kezedbe vedd otthonod sorsát és ezzel együtt a saját sorsodat is.

Azért készítettem a 27 napos programcsomagot, hogy a Te lakásodból is olyan kellemes energiájú otthon válhasson, mint amilyen a mienk…

 

Manhertz Edit

Manhertz Edit

Neked ajánlom:

A csodálatos Meru csakra

A Meru csakrával az ezredfordulón (2000-ben) találkoztam először, amikor Marcus Schmieke Védikus Akadémiájára kerültem. A Meru csakra, ami a Meru hegy képviselője és egyúttal a Sri yantra háromdimenziós formája egy ősi védikus eszköz, amelyet a Sri yantrával együtt...

A Vaszati „Jolly Joker” yantrái

A kártyában azt a lapot hívjuk "Jolly Joker"-nek, amellyel helyettesíthetünk más lapokat. A Vaszati most következő 4 yantráját azért szeretem és azért hívom "Jolly Joker"-nek, mert akár úgyis használhatjuk őket, hogy fogalmunk sincs, hol vannak az egyes égtájak. Az...

A Vaszati és a yantrák kapcsolata

Legtöbbünknek a yantra szó hallatán elsőként egy szép színes kép jut az eszünkbe, amelyet arra használunk a Vaszatiban, hogy otthonunk sérült területeit korrigáljuk... A yantra azonban ennél jóval több. "A yantra egy 'transzcendentális gép',  egy eszköz, amely segíti...

A Vaszati kiegészítő eszköze: a Healy

Ha valaki azt a szót hallja, hogy Vaszati, automatikusan eszébe kell, hogy jusson Marcus Schmieke, hiszen neki köszönhetjük, hogy az ősi védikus térrenedezést, a Vasztut közérthető formában, egységbe rendezve, európaiak számára is érthető és elfogadható módon...

A Vaszati korrekciós yantrái

Legutóbb megismerkedtünk egy kicsit a különböző yantrákkal, azok fő tipusaival. Most a Vaszatiban használatos yantrákról ejtünk néhány szót - végül is ez az, ami igazán érdekel minket. Először is tudni kell, hogy a Vaszati korrekciók során az épületet, vagy a lakást...

A Vaszati yantrák használata

A legutóbbi írásomban megismerkedtünk a yantrák eredetével, a yantra szó jelentésével és megtudtuk azt is, hogy a yantrák micsoda jó hatással vannak az elmére. Most arról lesz szó, hogy milyen esetekben és hogyan használjuk a Vaszati yantrákat. A Vaszati korrekciók...

Az égtájtengelyek jelentősége otthonunkban

Amikor egy lakást vagy házat megvizsgálunk, akkor nem csak azt nézzük, hogy az egyes égtájaknak milyen a Vaszati szerinti jellemzőjük, hanem az adott égtájjal kapcsolatban megvizsgáljuk azt is, hogy a vele szemközt levő égtájnak mik a jellemzői. Ha például kíváncsi...

Barátságos panzió yantrákkal

Néhány héttel ezelőtt a Szlovák Karszthegységben (ami az Aggteleki Karszthegység határon túli része) pihentünk néhány napot. Egy kedves ismerősöm - Pápai Szilvia - hívott meg bennünket Szádalmáson található panziójukba és mi örömmel fogadtuk el a meghívását. Szádalmás...

Beszéljünk a yantrákról!

Nagyon sokat hallhattál már a Vaszati energetikai eszközeiről, a yantrákról, de nem biztos, hogy azt is tudod, hogyan készülnek, hogyan működnek. A védikus kultúrában a yantráknak, a yantra készítésnek sok-sok évezredre visszanyúló hagyományai vannak. Éppen ezért...

Gyakori kérdések és tévhitek a Vaszati yantrákkal kapcsolatban

Az utóbbi időben sokat foglalkoztunk a Vaszatiban használatos yantrákkal, de úgy tűnik, hogy még mindig nem eleget. Több kérdés is felmerült velük kapcsolatban és sajnos úgy tűnik félreértések és nem megfelelő információk is napvilágot láttak, emiatt most letisztázunk...

Hogyan segíthet a Vaszati a mai kor emberén?

Azt már jól tudod, hogy a Vaszati egy nagyon régi, több ezer éves múltra visszatekintő tudomány, amit elsősorban templomok, paloták és más épületek, valamint városok tervezéséhez, építéséhez használtak. Ma sajnos már nagyon kevesen építenek a védikus építészet elvei...

Mit kell tudnunk a Meru csakráról?

Ha nagyon egyszerűen szeretnék fogalmazni, azt mondanám, hogy a Meru csakra egy olyan háromdimenziós energetikai eszköz, amely képes arra, hogy otthonunk összekuszálódott energiáit rendbe tegye. A Meru csakra azonban nem egyszerűen csak egy energetikai eszköz, sokkal...

Sri yantra

Egyszer megkérdezte valaki, hogy ha egyetlen egy yantrát kellene választanom magamnak, melyik lenne az. A válasz természetesen a Sri yantra! A Sri yantra - amit gyakran Sri chakrának is neveznek - egy olyan rendkívüli és komplex szakrális geometria, amit az imádat és...