Induljunk el keletről, és nézzük meg, miket helyeztünk el és miért.
A keleti ablakra ragasztottunk egy matricás Ramacandra yantrát azért, mert van ugyan keleten ablakunk, de a felülete kisebb, mint a nyugati erkélyajtó. Amikor egy égtájat vizsgálunk, mindig összehasonlítjuk a vele szemközt levő égtájjal – jelen esetben a nyugattal.
Délkeleten van a fürdőszoba a vécével. Ahogy korábban említettem, délkeleten nem szerencsés a fürdő és a vécé, ezért a fürdőbe vezető ajtó fölött három yantrát is elhelyeztünk:
– a Vasudeva yantrát azért, mert délkeleten nem kedvező a fürdőszoba,
– a Matsya yanrát azért, mert a vécé sem kedvező itt,
– a Parasurama yantrát azért, mert az egyébként hiányos délkelet ráadásul fürdőszobával (víz) terhelt.
A főbejárat fölött elhelyeztük a Sri yantrát, hogy bevonzza a jószerencsét és a Narasimha védelmező yantrát azért, hogy megvédjen a délen levő bejárat esetleges negatív hatásaitól.
Ezt a két yantrát minden esetben ajánlott elhelyezeni a főbejáratnál – függetlenül attól, hogy az kedvező vagy kedvezőtlen helyre került. Ez az a két yantra, amelyet ajándékba adunk a 27 napos program mellé és az 5. napon el is helyezünk a főbejáratnál.
Ha megnézed a fenti rajzot láthatod, hogy délnyugaton elhelyeztünk egy Varaha yantrát annak ellenére, hogy zárt a délnyugati terület. Ha jól megnézed az alaprajzot láthatod, hogy a lakás délnyugati részén van egy picike, alig látható bővítmény. Ez a falsíknak talán 15 cm-es kibővülését jelenti, ami nagyon pici, de úgy gondoltam, jobb nem kockáztatni. 🙂
A nyugati erkélyajtóra egy matricás Kurma yantrát ragasztottunk a nagy nyitottság és az erkély miatt.
A nagyszobába, ami a nappali és a háló szerepét is betölti, több yantrát is elhelyeztünk:
– a Vasudeva yantrát északnyugatra azért, mert az északnyugati falat egy sötétbarna szekrénnyel teheltük.
– az északi ablak mellé a Buddha yantrát egyrészt azért, mert egy teherhordó fal terheli az északi területet, másrészt azért, mert több évtizedig ablaktalan volt az északi terület.
– az ágy mögé, a fejünkhöz egy Parasurama és egy Kurma yantra került. A Parasurama yantra van az én fejemnél, a Kurma pedig a Józsi fejénél. E yantra kombináció nem csak az alvást segíti, hanem a párkapcsolatnak is jót tesz.
A konyhában a tűzhely fölé tettük a Narasimha yantrát, mivel a konyha északeleten nincs a legideálisabb helyen, ráadásul az átalakítás után nyitottá is vált, ami nem tökéletes a Vaszati szerint.
A konyha északkeleti részére – az északkelet-délnyugat tengely északkeleti részére – került egy Vamana yantra, mivel az északkelet otthonunk meghatározó része, ráadásul több évtizedig zárt volt.
Az északkelet energiáit erősíti a Vamana yantra közelében elhelyezett Meru chakra is, melynek az ereje rendkívüli.
A lakás közepén levő teherhordó fallal sajnos az átalakítás során sem tudtunk mit kezdeni. Ezt a területet ezért csak a Vaszati egyik nagyon erőteljes energetikai eszközével, a Vaszati piramissal tudtuk korrigálni.
Az eredetileg sok-sok hibával terhelt társasházi lakásból úgy lett tehát pozitív energiájú „vaszatis” lakás, hogy a Vaszati korrekciós lehetőségeinek minden szintjét használtuk: a fizikai változtatásoknál kezdve a berendezés és a színek tudatos megválasztásától egészen az energetikai eszközök használatáig.
A tapasztalatom szerint minden egyes lakásnak javíthatók az energiái. Minél több dolgot változtatunk, az eredmény annál érezhetőbb. Ha nagyon kedvezőtlenek a lakás energiái – olyannyira, hogy legszivesebben a költözést javasolnánk -, még akkor is javíthatók legalább annyira, hogy felgyorsuljon és könnyebbé váljon az esetleges költözés folyamata.
Remélem hasznos és tanulságos volt a saját lakásunk elemzése – mellyel ez utóbbi három bejegyzés foglalkozott. Nagyon bízom abban is, hogy kellő kedvet és lelkesedést kaptál arra, hogy kezedbe vedd otthonod sorsát és ezzel együtt a saját sorsodat is.
Azért készítettem a 27 napos programcsomagot, hogy a Te lakásodból is olyan kellemes energiájú otthon válhasson, mint amilyen a mienk…
Kedves Edit!
Nagyon nagy segítséget szeretnék kérni tőled, mert sajnos a teljes ÉK nálunk a garázs és a lomtár, ami hozzá van építve a házhoz, ( ilyenkor azt is bele kell rajzolni és úgy kell megállapítani az égtájakat?), így ablak nincs és sajnos Északon sem. A Főbejárat DK, ami szintén nem jó és ez már a 75% a rosszból, ami fontos lenne, hogy jó legyen.
Sajnos anyagi és kapcsolatbeli probléma is van, illetve nem nagyon találom az utam, mióta idejöttem, hogy mivel szeretnék foglalkozni, jelenleg nincs is munkahelyem. Segíts, hogy tudok ezen sürgősen javítani.
Segítséged előre is köszönöm.
Szép estét!
Üdvözlettel:
Sz. Mónika
Kedves Mónika!
Legsürgősebben az északkelettel kell foglalkoznod. Ha a garázst nem is tudod megszüntetni, a lomtárat mindenképp szüntesd meg!
Egyáltalán: minek van szükség lomtárra??
Ha a garázs és a lomtár utólag lett a házhoz építve, nem szükséges belevenni a mandalába – de ettől függetlenül az északkeleti bővítmény – a kedvezőtlen használat miatt – energetikailag nem segíti az életedet.
Akár kivűl esik a mandalán, akár nem, fontos, hogy selejtezd ki a lomokat, takarítsd ki és találj ki valami kedvezőbb funkciót.
Ha úgy érzed komoly problémáid vannak, javaslom, hogy minél előbb fordulj Vaszati szaktanácsadóhoz vagy a Vaszati 27 napos programja segítségével mielőbb állj neki a korrigálásnak!
Kedves Edit!
Nagyon szépen köszönöm a segítséged.
Szép napot!
Üdvözlettel:Mónika
Kedves Edit!
Neki láttam a lom eltakarításnak, ennének kérdéseim.
Azokat az iratokat, melyeket 5 évig meg kell őrizni, hol lenne a legjobb helye.
A garázs felett a tetőtérben volt sok dolog, most válogatom. Ha oda kialakítok egy saját műhelyt, mert szeretek kézműveskedni, festeni és szoktam meditálni is. A tetőablak is számít, ha csináltatok É-ÉK-K felé az jó valamelyiket.
De sajnos alul, az autót nem tudjuk egyenlőre máshová tenni. Az autó a garázs É-ÉK-K felőli oldalán áll, mert K-felől van a bejárat. Ha a D-DNY-NY-i részből csinálok egy nyári konyha szerűséget, ami régen szokott lenni. Mert most a párom szerszámos szekrényei vannak itt, a kisfiam kinti játékai. Ezek nem jók igaz?
Az jó, ha a kertet felosztom égtájakra és a DK-i részen van egy kis melléképület ott tárolom a bicikliket, fűnyírót, és ha az lenne a párom műhelye a szerszámainak, mert egyébként sűrűn nem használja?
A garázs falát egyébként sárgára festem és próbálok majd mihamarabb egy ablakot csináltatni a garázs szerinti É, Ék -re. Az jó ugye?
Kérlek, ha megoldható ebben segíts.
Szeretném jól megcsinálni végre.
Előre is köszönöm a segítséged.
Szép estét.
Üdvözlettel:
Mónika
Kedves Mónika!
A már nem használt iratokat teheted nyugatra, délnyugatra.
Igen, a tetőablak is jó, ha északon, északkeleten vagy keleten van.
A garázs déli, délnyugati és nyugati részén nyugodtan raktározhatsz, lehetnek ott szekrények, polcok. Ha jól értettem és a garázs északkeleten van, akkor valóban jobb a kerti házikóban berendezni a barkácsműhelyt.
Az ablakvágás mindenképpen hasznos, még a garázson is.
Remélem, így egyértelmű.
üdv. Edit
Kedves Edit!
Nagyon szépen köszönöm a választ. Amint tudom véghez viszek mindent. A tanfolyamra is elmegyek, amint összejön a tandíj.
Szép estét.
Üdv.: Mónika
Kedves Edit!
Északi bejárat ajtóhoz szeretnék tenni Sri yantrát, és Narasimha védelmező yantrát, de nem tudom, hogy ilyenkor mindig az ajtó fölé kell-e tenni, vagy az ajtó mellett szemmagasságban is jó-e. Az ajtó fölött kapcsolódoboz van és villamosság van a falban, ezért nem tanácsos fúrni a képkeretnek. Tehát szemmagasságban is jó lehet vagy szigorúan a bejárati ajtó fölé kell tenni? A ház középső része kicsit terhelt (13 cm vastag fal van ott, és egy cipősszekrény is. Milyen yantrával lehet ezt javítani?
Üdv: Zsolt
Kedves Zsolt!
A bejárati yantrák mehetnek szemmagasságba is, a lényeg, hogy ott legyenek az ajtónál. A Sri yantra legyen jobbról, a Narasimha védelmező balról
A lakás közepére a Mahapurusa yantrát es a Vasztupurusa mandalát ajánlom. Ezeket jó együtt elhelyezni úgy, hogy egymás alatt-fölött legyenek, és a Mahapurusa legyen felül.
Kedves Edit!
Köszönöm a segítséget. Mennyire probléma, hogy a Sri yantrát nem tudom jobb oldalra tenni? A Narasimha védelmező yantrával együtt balra tenném. Most a védelmező van felül és a Sri alatta.
Üdv: Zsolt
Kedves Zsolt!
Ha nem tudom másképpe elhelyezni, így ís rendben van.