Az utóbbi időben sokat hallhattunk a Rákos-rendező területére tervezett mini Dubai projektről, mely szerint ezen az igencsak rehabilitációra szoruló területen egy arab emírségekbeli ingatlanfejlesztő cég építene (vagy épített volna) iroda- és lakóépületeket. Ahogy a projekt neve is utal rá, az épületek a Dubaira jellemző modern, magas toronyházak lennének. (A fenti képen is Dubai néhány épülete látható.)
A főváros vezetése mindenképpen szeretné megakadályozni ezt a projektet és a jelen állás szerint úgy tűnik, hogy ez sikerül is, mert elővásárlási jogával élve a tulajdonában levő Budapesti Közművek megvásárolhatja a területet. Ez egyelőre csak annyit jelent, hogy nem az arab befektető cég tulajdona lesz a terület, de hogy mikor és mi fog oda épülni és azt ki építi (épül-e egyáltalán bármi is), az még eléggé képlékenynek tűnik. Ebbe jobban nem is szeretnék belemenni.
Mióta felmerült ez az egész ügy, azóta gyakran elmerengtem azon, hogy vajon milyen hatással lenne a fővárosunkra, ha toronyházak, felhőkarcolók épülnének Rákosrendezőn.
Bizonyára Te is sok AI-val vagy Photoshoppal készült elrettentő képet láttál, amin az látszik, hogyan mutatna a Hősök tere háttérben a felhőkarcolókkal. Ezek a képek eléggé túlzók és hatásvadászok, hiszen a cél, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy egyáltalán nem hiányzik, hogy Budapesten felhőkarcolók épüljenek.
Ha a google képkeresőjében rákeresel, vajon hogyan nézne ki a Hősök tere háttérben a Mini-Dubai felhőkarcolóival, akkor nagyjából ilyen képeket kapnál, mint én. (Ez csak egy képernyőfotó a keresés eredményéről.)
Teljesen egyetértek a projekt ellenzőivel abban, hogy nagyon furcsa lenne a látvány, de nem csak azért lenne furcsa, mert Budapesten nem nagyon vannak felhőkarcolók (tudomásom szerint jelenleg a Mol torony a legmagasabb), hanem azért, mert a felhőkarcolók léptéke NEM EMBERI LÉPTÉK.
Minél feljebb megyünk egy épületben (legyen szó akár egy tízemeletes panelról, vagy egy modern irodaházról), annál inkább elveszítjük a kapcsolatot a földdel, a talajjal, az utcával, az utca emberével, az utca és környék parkjaival, annak lakóival (madarakkal, rovarokkal), egyszóval a természettel.
Ha kinézel egy felhőkarcoló ablakából, nem látod az EMBERT.
„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;”
(Részlet Radnóti Miklós Nem tudhatom… című verséből)
Úgy érzem, Radnóti verse érzékelteti igazán, hogy mit jelent – legalábbis számomra – egy felhőkarcoló, és annak egyre magasabb és magasabb szintje.
A modern világ embere már eleve elvesztette a kapcsolatát a természettel és sajnos embertársaival is. Nem csak a városokban, gyakran még vidéken is. Ezek a hatalmas, magas épületek pedig ezt csak fokozzák.
Nem arról van szó, hogy ki épít bármit is Rákos rendezőn (dubai sejkek, nyugati üzletember, vagy haza befektetők), inkább arról, hogy mit építenek: magas felhőkarcolókat, vagy emberi léptékű házakat parkokkal. (A felhőkarcolók körül is biztos lesznek parkok, de azt a 20. emeletről már nem igen lehet még látni sem, nemhogy élvezni a jó hatását.)
Azon gondolkodtam, hogy sok európai nagyvárosnak van felhőkarcolós modern része. Hirtelen Párizs és Frankfurt jut eszembe. Ez általában a város üzleti negyede. Modern, rideg. Az elmúlt években gyakran utaztam Németországba Frankfurton keresztül. A vonat vagy a landoló repülő ablakából lehet látni ezeket a felhőkarcolókat. Emlékszem, azt hittem, hogy egész Frankfurt ilyen „ronda”, mígnem egyszer a főpályaudvarról kisétáltam egy kicsit az utcára.
A főpályaudvar környékén normális, emberi léptékű házak vannak, mintha Budapest belvárosában lennénk, de az utcák végén ott magasodnak ezek a modern toronyházak. Elég fura látvány.
A frankfurti pályaudvar környéke háttérben a toronyházakkal. (A pályaudvar épületével szemben egy szép belvárosi sétáló utca van, nagyon szép régi, kb. 4 emeletes épületekkel de az utca végén már látszanak a toronyházak, ahogy itt ezen a képen is.)
Budapestre évente nagyon sok külföldi turista érkezik, és el vannak ájulva a város szépségétől. Emlékszem, még tavaly ősszel, amikor a haladó tanfolyamot tartottuk, egyik reggel arra lettem figyelmes, hogy egy japán házaspár lelkesen fotóz valamit az utca túloldalán (a Károly körúton). Az volt a furcsa, hogy a férj is és a feleség is fotózott, mindketten ugyanazt. Átnéztem a túloldalra és szinte földbe gyökerezett a lábam az egyik csodaszép épület láttán. Meg vagyok róla győződve, hogy a ma épülő felhőkarcolókat egyetlen turista sem fogja ilyen lelkesen fotózni még száz év múlva sem. Mert ezek az épületek bár modernek, de nem szépek. Hatalmasak, hivalkodók, de nincs lelkük.
Talán építészetileg érdekesek ezek a modern, magas épületek, melyeket hatalmas szakmai kihívás megtervezni, felépíteni. Modernek és jó esetben minden kényelemmel felszereltek, de nem emberi léptékűek.
Ez a kép nagyon régen készült Párizsban, egy toronyház előtt. Már attól elszédültem, hogy felnéztem rá és próbáltam megszámolni az emeleteket. Képzeld el, hogy mit lát az utcából az az ember, aki a legfelső emelet ablakából kinéz…
Kutakodtam egy kicsit a párizsi fotóim között és megtaláltam ezt a bizonyos toronyházat. (Piros nyíllal jelöltem a fotón.) A kép egyébként az Eiffel toronyból készült és jól látszik, mennyire befolyásolja csak ez az egy nagyon magas torony a városképet.
Minél inkább közelíti az emberi léptéket az épített környezetünk, annál élhetőbb. Biztos vagyok benne, hogy főleg Dubaiban és más gazdag országokban szépen parkosítják a modern épületegyüttesek környékét. De vajon ebből a parkosításból mit érzékel az, aki a tizedik, huszadik, harmincadik emeleten vagy még magasabban tartózkodik? A mi hálószobánk a házunk tetőtéri szintjén van és mindig azt várjuk, hogy a ház mellé ültetett fáink mikor lesznek már végre olyan magasak, hogy a koronájuk felérjen az ablak szintjére… Képzeld csak el, milyen érzés reggel annak a madárnak a dalára ébredni, aki a hálószobád melletti fa koronájában fészkel, vagy csak odaröppen, hogy dalával köszöntse a reggelt! Ezzel szemben milyen érzés lehet egy toronyházban ébredezni?
Fontos hozzátennem, hogy madárdalt nem csak falun és nem csak családi házban lehet hallani! Egy kertvárosias negyedben levő, négy emeletesnél nem magasabb társasházban szintén lehet madárdalra ébredni. Laktam ilyen helyen! A lényeg mindig az EMBERI LÉPTÉK!
Télen-nyáron rengeteg madár bújik meg a házunk körüli fákban, bokrokban. Igen, a verebek néha hangosak, a rigó szeret a járdára kakilni, de a természet ilyen. A toronyház tetején biztos nem hangoskodnak a verebek, de az énekes madarak dalát sem lehet hallani reggelente.
Jan Gehl dán várostervező azt mondja, hogy az épületek magasságát a sétáló ember szemszögéből kell meghatározni. Amikor sétálunk, nem az eget nézzük és nem is a földet. A látómezőnk a horizonthoz kapcsolódik, nem megy feljebb néhány emelet magasságnál. Tehát, ha egy város vagy városrész tervezésénél fontos az EMBER, akkor a házakat nekik tervezik emberi léptékekkel és magasságokkal. A felhőkarcolók nem képviselik az emberi léptéket, az emberi magasságot. A felhőkarcolók a hivalkodás és a magamutogató gazdagság és a túlzott haszonvágy jelképei. (Kis földterületen minél több lakás, iroda épüljön.)
Nem tudom megjósolni, hogy ki és mit fog építeni Rákosrendezőn. Most még Mini-Dubai projektként ismert a terület, de várhatóan hamarosan más neve lesz – utalva arra, hogy mi fog ott épülni és ki építi azt. Akármi is legyen, két dolgot mindenképp érdemes lenne szem előtt tartani:
Az egyik – ha már megemlítettem – Jan Gehl várostervezési elvei. Egy új városrészt úgy kellene megtervezni, hogy az ne csak emberi léptékű legyen, de úgy is, hogy az emberek minél inkább vágyjanak arra, hogy sok időt töltsenek a szabadban. Fontos lenne, hogy kellemes ingerek érjék az érzékszerveiket (szép és érdekes dolgokat lássanak, jó levegőt szippantsanak be) és elegendő életteret kapjanak a városban. Jan Gehl küldetése az is, hogy az emberek minél kevesebbet használják az autójukat, a napi tevékenységeik helyszíneit el tudják érni gyalog vagy biciklivel.
A másik, amit figyelembe kellene venni természetesen a Vaszati, amit nem csak épületek, hanem egy egész város vagy városrész tervezésénél is lehet alkalmazni. A térkép alapján a fejlesztésre váró terület nagyjából az ÉK-DNY tengelyre fűzhető fel, tehát nem biztos, hogy megoldható lenne, hogy parallel utcákat hozzanak létre, de mivel a főváros jelenlegi vezetése sok zöldfelületet, parkot is szeretne itt, talán lehetőség lenne arra, hogy a lakóházak falai a fő égtájakkal párhuzamosak legyenek és az egyes lakások minél inkább megfeleljenek a Vaszati elveinek.
Ahogy Jan Gehl mondta, Koppenhágában a társasházi lakásokat úgy tervezik, hogy legalább három égtáj felé legyen ablakuk azért, hogy különböző napszakokban be tudjon sütni a nap. Ha ez nálunk is megvalósulna, akkor lenne rá esély, hogy Rákosrendező jövőbeni lakói az ablakukból csodálhassák meg a napkeltét és érezhessék a lakásukba áramló pozitív energiák jótékony hatását.
Most elképzeltem, milyen lenne, ha Rákosrendezőn Mini-Dubai helyett egy Mini-Jaipur épülhetne. Jaipur ugyanis arról is híres, hogy a védikus várostervezés elvei szerint tervezték. Nem kellene a házaknak rózsaszíneknek lenni, mint Jaipurban, követhetnék Budapest építészeti stílusát, de a védikus várostervezési és építészeti elvek figyelembevételével. Csodás lenne!
Manhertz Edit
Kedves Edit! Nagyon jó írás, tükrözi mindazt amit én is gondolok. Amikor városrehabilitációt tanítok, mindig Rákosrendezőt hozom fel példának és kíváncsian várjuk a fejleményeket. Az Építészfórumon egész cikksorozat van fent hozzáértők tollából, és vannak nagyon emberi léptékű tervek is.
Kedves Anikó!
Köszönöm. hogy írtál!
Örülök, hogy vannak még olyan építészek, akik tudnak emberi léptékű tervekben gondolkodni!
Amit tanítasz nagyon fontos: városrehabilitáció. A műegyetemen van ilyen tantárgy? (Nekünk nem volt az Ybl-ön.)
Szerintem egy felhőkarcoló is lehet szép. Nekem valahogy a fejlődést a technikát jelképezi. Egy fővárosban igenis helye van a szépen megépített felhőkarcolóknak.
Lásd Párizs, London, Bécs. Viszont aminek nincs helye az a koszos máladozó vakolatok, érdemtelenül elhanyagolt VIi. VI. VIIi kerületi csodálatos épületek sora a bűz, ami az utcákon terjed .A körutak siralmas állapota, a kirakatok igénytelensége. Na ezen lehetne keseregni. Nem a luxus felhőkarcolókkal kellene riogatni. Itt azt is meg lehetne említeni, hogy ezek a „luxus” lakók itt fognak költeni a szolgáltatásokat igénybe venni, jó estben adózni, ami az egész városra pezsdítőleg hatna. Ezzel szemben a buli negyed vendégei, elsősorban a vizeletüket hagyják az utcákon és nem a költenek annyit, ami az egész városra pezsdítőleg hatna. Igenis helye van Budapesten a szép modernvonalú felhőkarcolóknak. Úgy gondolom , hogy véleményemmel nem állok egyedül, de mi nem tüntetünk, nem hangoskodunk. Ha felhőkarcolók épülnek, attól még épített örökségünk ugyanolyan értékes marad. A már említett fővárosok városképén sem rontottak semmit sem a jól elhelyezett magas épületek. XXI század van. Nem múzeumban, hanem egy fejlődő, lüktető fővárosban akarunk élni, ahol a felhőkarcolóknak is van létjogosultsága.
Kedves Tibor!
Köszönöm, hogy megosztottad velünk a véleményedet!
Egyetértek veled abban, hogy Budapest patinás régi épületeit sokkal jobban meg kellene becsülni, karbantartani és korszerűsíteni. Ténylegy sok épületen még látszanak az 56-os golyónyomok is és sok régi épületben még ma is előfordulnak nagyon korszerűtlen, szinte élhetetlen lakások. E régi házak felújítása, rehabilitációja is nagyon fontos lenne.
Ami a felhőkarcolókat illeti: lehetnek építészetileg szépek – vagy legalábbis értékesek, és minden bizonnyal jól meg van tervezve az infrastruktúrájuk is. Az én gondom a túl nagy magasság.
Nem tudom, mi volt a legmagasabb épület, ami ben laktál, de én éltem még diák koromban kb. fél évig egy 10 emeletes panelház 10. emeletén. E toronyházakhoz képest ez nem egy nagy magasság. Persze be lehetett látni az egész várost, de az az utca, ahol a ház állt, már túl messze volt, nem lehetett látni, hogy kik sétálnak el éppen a ház előtt.
(Persze tudom, nem is azt nézegetjük egész nap, hogy ki megy el az utcán, de néha jó kinézni és látni, hogy mi történik.)
Ott a tizediken az ablakot csak bukóra mertem nyitni, ablakot pedig egyáltalán nem mertem pucolni, pedig kb. 20 éves lehettem akkor…
Ettől eltekintve én is támogatom, hogy egy város épüljön, feljöldjön, szépüljön, de valahogy én jobban örülnék, ha megmaradnának az emberi léptékek.
Az az emberi dolog, amit naponta tud használni!
Zoltán
Kedves Edit,
kérem utazzon…
példák Európából, ahol önálló városrészek “magas” épületei természetes város szerkezetet alkotnak…
Párizs — Le Defense
London — Docklands_
Bécs — UNO City_
Moszkva — Nemzetközi Üzleti Központ
LJ
Ó, igen! Már mutattam is a férjemnek a hozzászólás legfontosabb részét: „kérem utazzon…”
Egyébként Párizsban és Bécsben jártam (a cikkem egyik fotója Párizsban készült), de bevallom, jobban lenyűgözött a régi belváros… Nem igazán találtam a modern negyedből csak ezt a fotót.
Ahogy a cikkben is írtam: az új városnegyedeket egész biztosan szépen megtervezik, parkosítják. Nem ezzel van gond, hanem azzal, hogy egy bizonyos magasság fölött a elvész a kapcsolat a földdel, a talajjal, a természettel. Ezzel elveszhet a magasabb szinteket használók stabilitása. Ha kinéznek az ablakon és lenéznek az utcára, mit látnak? Ahogy Radnóti is írta: nem látják az embert! Nem látja az anyókát, nem látja a gyerekeket, nem látja a komondort vagy a baktert… Ez a gond.
Véleményem a Rákos-Dubairól: Árpád fejedelmünk, ‘ősatyánk’ honfoglaláskor a magyarokat a Kárpát-medence oltalmába helyezte. A medence szakralitása olyan, mint egy bölcső. Védő és oltalmazó szerepe van ennek. A magyar nép mindenkor védett. Örülök, hogy magyar vagyok! …Namármost, ha ebbe belerondít egy bazi nagy Dubaj emirátus, az a magyarok, Magyarország védelmét ott helyben csapná agyon. Úgyhogy javaslom a Dubaj ötletelőknek, ennek minden szakemberének, hogy hordja el magát máshova, energetikailag és mindenhogy, legóból építsen a saját otthona nappalijában pici dubaj makettet, aztán csókolom. Amúgy meg a felhőkarcolók ridegek, lelketlenek, kívül-belül. nekem egy kopott pad szebb, mint egy ormótlan csodatorony. Pl. ha a természetben meditálok, nem csili-vili környezetet keresek, hanem egy kopottas piros padot egy nagy fa mellett és máris minden a helyére kerül bennem. Ennyi.
Köszönöm, Soraya a hozzászólásodat!
A nagy fa melletti kopott piros pad nagyon előttem van…
Kedves Edit, teljesen egyetértek veled. Én még soha nem voltam felhőkarcoló közelében, nem láttam ilyen építményt a valóságban, s egyszerű ember lévén nem is szeretnék ilyenben lakni vagy dolgozni. Én csak azt látom manapság, hogy a házak (s egyéb külső dolgok) méretének növelése a cél, mint a felhőkarcolók is, és ezek szeretete nől. Holott, meglátásom szerint, az egymás iránti és a természet iránti tisztelet kellene legyen a cél, és az egymás iránt és a természet iránt érzett szeretetünket kellene felhőkarcoló méretűre növelnünk. Remélem, az utánunk következő generációk valamelyike rálát az e fajta növekedés csodálatosságára és végre beépülhet az emberek világába, mint természetes életmód.
Kedves Kitti!
Nagyon tetszett amit írtál: „az egymás iránt és a természet iránt érzett szeretetünket kellene felhőkarcoló méretűre növelnünk”.
Köszönöm!
A hozzászólásokat olvasva eszembe jutott Óbuda, a Szent Lélek tér környéke. Itt egy napon picike részen (talán két utcácska és egy kis tér) megmaradtak a régi, igazi óbudai házak, de a közvetlen szomszédságukban már ott magasodnak a szocializmus rémségei, a tízemeletes panelházak. Ezen a területen nagyon jól érzékelhető a kontraszt az alacsony, emberi léptékű épületek és a magas panelházak között.
Visszatérve Rákosrendezőre: akármi is fog ott épülni, ezeknél a panelházaknál biztosan szebb, élhetőbb és korszerűbb lesz – legalábbis bízom benne.
A Hősök tere hátterében képek a Mini-Dubai felhőkarcolóival egészen jók. Az emberi léptékhez képest túlságosan is elszaporodtunk. Az egy helyre tömörülésben pedig szintén jók vagyunk. Más országok is, persze. Ez valószínű, hogy a főváros központúság miatt lett így, ahol mindenki többet akar mutatni egyazon helyen. Jól tervezett, biztonságos és tetszetős anyagot használva pedig csakis feldobja a helyszínt, és az összképnek is jót tesz. Lehetne ennek előnyeiről is hosszan beszélni, ahogyan azt a hátrányaival is tesszük. E nélkül is megérti mindenki – hasonlóképpen a szocialista toronyházak szükségéhez is -, ami nélkül ma sokaknak nem lenne hol lakni. Az ennél magasabbak pedig már jóval túlhaladják az emberi léptéket, mert a cél is magasabbra került, mint azt a letűnt idők nyomából elérhetnénk. Fogadjuk hát el, hogy ez nem csupán a fejlődésünk velejárója, hanem a terjeszkedésünk következménye is; mint amit már csakis felfelé irányítottan tehetünk az érdek-, és tulajdonviszonyokkal összhangban. Eddig sem volt ez másképpen.
Kedves Katalin!
Köszönöm, hogy írtál!
Nagyon elgondolkodtató néhány gondolatod, főleg ami azzal kapcsolatos, hogy túl sokan vagyunk és egy helyre akarunk tömörülni. Sajnos Magyarország még mindig túlságosan Budapest centrikus, ami abból a szempontból jó, hogy az ország minden részéről néhány óra alatt elérhető, ha valami rendezvény (koncert, előadást, stb.) van, de hátrány is, amiatt, hogy míg Budapest túlterhelt, a vidék nem fejlődik megfelelően.
Én megrögzött vidékiként nem tudom elképzelni, hogy ismét Budapesten éljek, főleg azt nem, hogy egy magas épületben másokkal összezsúfolva. Van, akinek ez nem gond. Most eszembe is jutottak a híres/ hírhedt japán „kapszulalakások” vagy kapszulahotelek, amelyeket találóan „összkomfortos koporsónak” is szoktak hívni. Na ez már a másik véglet, bízom benne, hogy nálunk ilyesmi sosem lesz.
Azt viszont kíváncsian várom, hogy végül mi fog Rákosrendezőn épülni.