Nemrégiben láttam valahol egy rajzot, ami nagyjából az alábbi feliratot tartalmazta:

Boldog vagy?
Ha igen, akkor csinálj mindent úgy, ahogyan eddig.
Ha nem, akkor változtass valamit az életeden.

A napraforgóról nekem mindig a vidámság, az optimizmus jut az eszembe. Neked is?

A napraforgóról nekem mindig a vidámság, az optimizmus jut az eszembe. Neked is?

Az a tapasztalatom, hogy a legtöbben akkor fordulnak a Vaszati felé, amikor valami nincs rendben az életükben, amikor úgy érzik, eljött az idő a változtatásra. (Természetesen vannak olyanok is – és ez a legjobb – akik inkább megelőznék a bajt, ezért alkalmazzák a Vaszati elveit, vagy egyszerűen meggyőződésből, mivel tudják, hogy ez működik. Ez utóbbihoz tartozom én is…)

Sajnos sokan még mindig úgy gondolnak a Vaszatira, hogy egyedül az képes megoldani minden problémát. Sokan, ha betegek, elmennek az orvoshoz, beveszik a pirulát, vagy megműttetik magukat, de arra már nem hajlandóak, hogy felhagyjanak káros szokásaikkal – és itt nem csak az alkoholra és a cigarettára gondolok. Ehhez hasonlóan sokan készek arra, hogy átrendezzék az otthonukat és elhelyezzenek itt-ott néhány yantrát – ami már önmagában is dicséretes -, arra azonban nem gondolnak, hogy nekik, maguknak is változniuk kell. (Ha elég drasztikus a Vaszati szerinti átalakítás, akkor ezt általában magától is követi egy személyiségbeli változás, de sokkal jobb, ha ezt tudatosan tesszük.)

Engedd meg, hogy mindezt a saját példámon keresztül egy kicsit érthetőbbé tegyem. 1991 tavaszán kezdtem ismerkedni a védikus filozófiával, akkor hallottam először az ok-okozat (karma) törvényéről és egyik napról a másikra vegetáriánus lettem. Akkor még nagyon fiatal voltam és nem igazán érdekelt az egészségem, csak az, hogy az étkezési szokásommal ne ártsak másoknak. Gyakran mondogattam is, hogy „inkább vegyszert eszek, mint állatot”… Az évek, évtizedek folyamán – ahogy kezdett benőni a fejem lágya -, a gondolkodásmódom sokat finomodott, és fokozatosan rájöttem, bizony, az is fontos, hogy vegyszert, finomított étolajat, cukrot, fehér lisztet, stb. se egyek, mert ugyan ártani nem ártok, ha megeszem ezeket, az egészségemnek azonban nem tesznek jót. Így aztán fokozatosan rájöttem, hogyan tudom a vegetáriánus táplálkozást igazán egészséges táplálkozássá alakítani.

Vegetáriánus lasagne - nagyon finom volt!

Vegetáriánus lasagne – nagyon finom volt!

Ha hozzám hasonlóan eldöntöd, hogy életed egy bizonyos területét (vagy akár többet is) rendbe szeretnéd tenni, fontos, hogy ez a folyamat több irányból induljon el. Mivel az én szakterületem a Vaszati, ezért nyilván azt mondom, hogy az az első. Azt azonban még  én is elismerem, hogy ez önmagában nem feltétlenül elegendő! Szép fokozatosan – vagy ha készen állsz, akár drasztikusan – ki kell takarítani az életedből minden olyan szokást, tevékenységet, amely akadályoz a vágyott cél elérésében. (Az én példámban ez a vegyszer volt.)

Ha az egészségedre szeretnél jobban odafigyelni, akkor bizony ki kell iktatni, minden olyan dolgot, ami árthat neki:

– egészségtelen (adalékokkal és vegyszerekkel teli) ételek
– alkohol, cigaretta, esetleg kábítószer (sajnos ma már ez utóbbi is egyre jobban terjed)
– kevés mozgás, kevés friss levegő
– túl kevés (vagy éppen túl sok) alvás
– vegyszeres kozmetikumok, vegyszeres takarító- és mosószerek
(Gondolnád, hogy a vegyszermentes takarítás és testápolás gyakran még olcsóbb is, mint a vegyszeres? A szódabikarbóna és a citromsav pl. csodákat tesz a fürdőszobában, az ecet remek öblítőszer, az olívaolaj pedig a legjobb testápoló – legalábbis számomra…)

– Neked mi jut még eszedbe?

Ha a pénzügyeidre szeretnél jobban odafigyelni (ez elég gyakori), akkor kezdj el könyveket olvasni a témában. (Lehetőleg ne ezoterikus „elképzelem, hogy gazdag vagyok” könyveket, hanem pénzügyi tanácsadók, befektetők könyveit, mint pl. Robert G. Allen, vagy Robert Kiyosaki, akiktől tényleg lehet tanulni.) És persze ne csak olvasd azokat, hanem fogadd is meg a bennük levő tanácsokat.

Kedvenc gerléim. Nekik nem voltak párkapcsolati gondjaik.

Kedvenc gerléim.
Nekik nem voltak párkapcsolati gondjaik.

Ha pedig a párkapcsolatodat kellene megreformálni, akkor is fontos, hogy tudatos lépéseket tegyél. A zárt észak például nők esetében okozhatja azt, hogy nem tudják igazán megélni a nőiességüket, nem elég nőiesek, emiatt pedig nem vonzók a férfiak vagy a párjuk szemében. Ha esetleg Veled is ez a helyzet, akkor nem elég az, hogy zöldre fested az északi szobát vagy felteszel egy tükröt északra. Tudatosan is tenni kell valamit azért, hogy nőiesebb legyél: pl. kezdj el szoknyában járni, esetleg használj egy kis sminket – de csakis vegyszermenteset! (Ez csak egy példa, a párkapcsolat javításáért ennél jóval többet kell tenni!)

Tegyél egy próbát! Egyik reggel olvass a kedvenc - lehetőleg spirituális vagy tanító jellegű könyvedből, a másik reggel pedig olvasd el a híreket - a celebhíreket is beleértve! Vajon melyik napon fogok Magad jobban érezni?

Tegyél egy próbát!
Egyik reggel olvass a kedvenc – lehetőleg spirituális vagy tanító jellegű könyvedből, a másik reggel pedig olvasd el a híreket – a celebhíreket is beleértve!
Vajon melyik napon fogod Magad jobban érezni?

Direkt a végére hagytam valamit, ami nagyon fontos, és amivel sajnos nagyon gyakran találkozom mostanában ezért fontosnak tartom, hogy írjak róla. Az internetnek – de még inkább a közösségi oldalaknak – köszönhetően az emberek zömének az élete nyitott könyvvé válik. Ha meg akarom tudni, hogy kit mi érdekel, hogyan látja a világot, csak néhány kattintás, megnézem milyen cikkeket kedvel, milyen képet tölt fel magáról, mit oszt meg, és máris összeáll a kép…

Arra kérlek, hogy egy pillanatra állj meg és gondold végig, hogy az utóbbi időben milyen írásokat olvastál el – akár az interneten, akár a nyomtatott sajtóban, vagy milyen jellegű könyveket olvastál. Nem kell megosztanod velem, de tényleg gondold végig és tényleg őszintén!

Ha az olvasmányaid elsősorban olyan írások, amelyek segítenek abban, hogy egészségesebb életet élj, hogy jobb ember legyél, amelyek tele vannak pozitív energiával, esetleg a vallásodhoz kapcsolódó könyvek, akkor biztos vagyok benne, hogy a Te életedben érezhető változásokat hozhat a Vaszati alkalmazása.

Az elméd lehetőleg mindig odarepüljön, ahol a nektár van.

Az elméd lehetőleg mindig odarepüljön, ahol a nektár van.

Ha azonban sok pletykát és cselebsztorit olvasol, ha rákattintasz minden egyes gyilkosságról, tragédiáról, összeesküvés elméletről szóló hírre, ha a közösségi oldalon szidod a rendszert, ha megtalálsz minden világvégét jósló (ó, talán ez most épp nem is aktuális), pánikkeltő, gyalázkodó, másokat szidalmazó, negatív hírt és nem elég, hogy elolvasod, de még meg is osztod másokkal, akkor bizony ne számíts arra, hogy olyan átütő eredményt érhetsz el – akár a Vaszati segítségével – az életben. Rettenetes, hogy mi szenny és piszok kering az interneten – függetlenül attól, hogy van-e valóságalapja vagy nincs. Nagyon kérlek, ne engedd, hogy ezek befolyásolják az életedet, a mindennapjaidat. Ne engedd, hogy a média manipulálni tudjon és emiatt félelemben élj!

Az, hogy ez az anyagi világ nem tökéletes, mindenki tudja. A múlt század elején egy bölcs tanító (Bhaktisiddhanta Sarasvati Thakura) azt mondta, hogy „ez az anyagi világ nem úriembernek való hely”. Ez bizony igaz. De még itt az anyagi világban is találhatunk szép és pozitív dolgokat, és saját érdekünkben jobban tesszük, ha az ilyen pozitív gondolatokra röppen az elménk – ahogyan a méhecske is csak a virágokra repül -, ellenben a léggyel, aki inkább a szemétdombon érzi jól magát.

A rossz közérzet, a meggyengült egészség és gyakran a problémás emberi kapcsolatok okozói a negatív gondolatok, a negatív impulzusok, amelyek nap mint nap érnek bennünket. Ne növeljük ezek számát azzal, hogy „szutyok irodalmat” olvasunk, hogy a szemétre szállunk, mint a légy!

Őt néhány perce fotóztam Neked...

Őt néhány perce fotóztam neked…

Tudom, hogy a legtöbben közületek, akik a Vaszati iránt érdeklődtök – leginkább a méhecskékre hasonlíttok, de a közösségi oldalaknak „hála” sajnos láttam Vaszati iránt érdeklődőket is – nem csak, hogy negatív tartalmú és gyalázkodó cikkeket „kedvelni” és megosztani, de bizony még nyíltan és csúnya szavakkal acsarkodni is. A Vaszati és ez a viselkedésmód nem fér össze – sajnálom.

Ezek után, aki úgy gondolja, hogy számára továbbra is fontos a sok rémhírkeltés és nem tud létezni negatív hírek nélkül és továbbra is szennyezni akarja a tudatát, nos, vele én nem tehetek semmit, folytathatja a már jól bejáratott utat. Azt azonban nem tudom megígérni, hogy bármilyen Vaszati tipp igazán hatásos lesz a számára.

Aki viszont kész arra, hogy megváltoztassa a gondolatait és olvasmányait – vagy ami még jobb, akinek ez nem is volt probléma (remélem, ők vannak többségben) -, az tartson velem, mert sok jó dolog vár rá az életben, és ebben a Vaszati is segíteni fog!

 

Manhertz Edit

Manhertz Edit

Neked ajánlom:

Otthonunk kedvező és kedvezőtlen forgásirányai

Amikor Vaszati házat tervezünk, vagy amikor megvizsgálunk egy már meglévő épületet a Vaszati szerint, akkor a fő és kiemelten fontos tényezőkön túl (mint például nyitott-e az északkelet, hol van a bejárat, jó helyre esnek-e az egyes helyiségek), egyéb finom...

Erdőkert és Vaszati? Faültetési dilemmáink

Nagyon szeretem a fákat és az erdőt. Ráadásul a nyarak egyre melegebbek, napközben nehéz a hőséget árnyék nélkül elviselni. Korábban már beszéltünk róla, hogy a kertünk délnyugati részére telepítettünk egy erdőt, amelynek az eredeti célja a délnyugati terület...

Vaszati előadás két felvonásban

Két, egymásra épülő Vaszati előadásra hívlak most. Még 2013-ban tartottam a budapesti Lélek Palotájában a Vaszatiról, de az előadásaimat megelőzte egy fontos bevezető előadás amit Czobor Éva tartott a Védikus Asztrológiáról. Az ő előadását és annak az összefoglalóját...

A Vaszati szaktanácsadók fő dilemmája

Augusztus elején egy meleg nyári délutánon összegyűlt a Vaszati szaktanácsadók egy része, hogy együtt töltsünk egy kis időt, beszélgessünk a tapasztalatainkról és arról, hogyan tehetnénk a Vaszati szaktanácsadók munkáját még jobbá. Sajnos a nyaralások és a nagy...

Mandalák és frekvenciák a Vaszatiban

Amikor falakkal körül határolunk egy teret, azaz, amikor építünk egy házat vagy kerítéssel körbekerítünk egy földterületet, akkor létrejön egy sajátos jellemzőkkel rendelkező energiamező. Ez az energiamező egyúttal létrehoz egy  mandalát, a Vaszatupurusa mandalát,...

Mit keres egy erdő a kertünkben?

Egyszer megkérdezte valaki, hogy a Vaszati miért mondja azt, hogy délnyugaton legyenek a kertünkben a nagy fák, holott pont arról süt a nap... Ha már régóta ismerkedsz a Vaszatival, egész biztos, hogy tudod a választ. Az idei nyár első igazán meleg napján készítettem...

Vaszati és TimeWaver – Marcus Schmieke történelmi jelentőségű előadása

Bizonyára tudod, hogy a 2000-es évek közepén a Vaszati oktatás úgy történt, hogy az alaptanfolyamokat megtartottuk mi (kezdetben én, majd kolléganőim), majd Marcus jött személyesen haladó tanfolyamot tartani. A tanfolyam hat napos volt, Marcus beszélt, én fordítottam....

Tudatunk hatása a mindennapjainkra és a világra

Tegnap volt a régóta beharangozott és sokak által nagyon várt Jupiter-Szaturnusz találkozó és egyben a téli napforduló, az év leghosszabb éjszakája. Erre a napra Marcus Schmieke szervezett egy nagyon szép programot, amelyen tudósok, kutatók és spirituális tanítók...

Miről taníthat egy erdei kilátó?

Szeptember elején a Cserhátban jártunk, ahol egy gyönyörű erdei túra során felkerestük a nemrég épült Prónay kilátót. Ahogy megérkeztünk a kilátóhoz, eszembe jutott az egyik Vaszati szaktanácsadónk, Balázsi Kata, akinek sikerült egy olyan kérdést feltennie, amin...

Életünk fája

Ha teljes életet szeretnénk élni, akkor az életünket úgy kell felépíteni, mint ahogyan egy fát megalkotott a természet. Mit is jelent ez? Gondolj csak egy fára! Kiterjedt gyökereivel kapaszkodik a földbe, miközben az erős törzse tartja a szerteágazó ágait, amelyeken...

Mi az a Vaszati? – Marcus Schmieke előadása

A fenti kép 2004. februárjában készült Piliscsabán abban az okató központban, ahová az első magyarországi szaktanácsadó képző tanfolyam tanulóival beköltöztünk hat napra, hogy Marcus Schmiekétől Vaszatit tanuljunk. A reggeleket közös énekléssel kezdtük, ezzel...

Miért nem szeretünk otthon lenni?

Tegnap telefonon beszéltem egy kedves ismerősömmel. Örömmel és lelkesedéssel mesélte, hogy mennyire élvezi azt, hogy most végre otthon lehet, nem kell (helyesebben nem szabad) menni sehová, és ez az időszak számára nagyon kellemes és fontos. (Olyan országban él, ahol...

A kvantumfizika és az információs mező gyakorlati alkalmazása – Marcus Schmieke előadása

Amikor a legutóbb Marcus Schmiekéről írtam, még nem is sejtettem, hogy hamarosan ismét a vendégünk lesz Budapesten. Ez alkalommal elhatároztuk a férjemmel, hogy engedélyt kérünk tőle, hadd rögzítsük videóra az előadását. Természetesen hozzájárult, sőt pár perccel...

Egy sikeres évtized kezdete – Marcus Schmieke segítségével

"A boldogság csak egy döntés kérdése" - állítja sok népszerű motivációs tréner. Sejtheted, hogy az ilyen üres, közhelyes állításokban én nem hiszek, sőt még abban sem, hogy ha mondogatjuk, mint valami mantrát, hogy sikeres és boldog és egészséges vagyok, akkor az is...

A hangok jövőformáló ereje

Ha olvastad a legutóbbi írásomat és megnézted a hozzátartozó videót, akkor tudod, hogy nagyon érzékeny vagyok a különböző hangokra, zajokra. Míg a legutóbb a város zaja miatti álmatlan éjszaka ösztönzött arra, hogy megosszam a gondolataimat veled, most egy másfajta...

Az Astoria kaland

"Gondoltad volna, hogy az Egészségügyi Világszervezet 2011-es jelentésében a zajszennyezést „modern pestisnek” nevezte, mivel számos bizonyíték alapján azt állapította meg, hogy a környezet zajszintje káros hatással van a Föld népességének egészségére?" Ez egy...

Tér, idő, tudatos, tudattalan – mi köze ezeknek a Vaszatihoz? Marcus Schmieke előadása

Vaszati tanárunk, Marcus Schmieke a Healy World első magyarországi konferenciájára érkezett újra Budapestre 2019. áprilisában. A rendezvény előtt találkozott a Vaszati tanácsadókkal, akik számára előadást tartott a tér, idő, tudat és tudatalatti (Jung szavaival:...

A Brahmasztán jelentősége és megjelenése Dél-Indiában, ahogy azt egy skanzenben láttuk

Az ideális Brahmasztánt leginkább egy átriumos ház belső udvarához tudnám hasonlítani. (A fenti képen, ahol a tető kicsit megtörik, ott van az átrium.) Brahmasztánnak a házunk középső területét nevezzük, amely - ideális esetben üres, nem terhelik falak és nincsen itt...

Ismétlődő események rejtélye

Korábban beszéltünk már arról, hogy a hasonló adottságú házakban élők élete sok mindenben hasonlóságot mutathat. Az egyforma házakban, lakásokban (ahol ugyanott van a vécé, a konyha, a bejárat, ugyanoda esnek az ablakok), gyakran azt tapasztaljuk, hogy az ott élők...

Az „indoor” generáció – ezek mi vagyunk!

Az "indoor", azaz benti, vagy bentlakó generáció mi vagyunk. A Velux cégtől hallottam először ezt a kifejezést: "indoor gereration", amit úgy fordíthatnánk magyarra, hogy benti vagy bentlakó generáció. Mit jelent ez? A mi éghajlatunkon teljesen természetes dolog, hogy...

Vaszati korrekció saját kezüleg

Ahogy korábban már szó volt róla, igazi reneszánszát élik azok a különböző kézműves technikák - elsősorban a festés -, amelyek segítségével könnyedén, saját kezüleg átalakíthatunk, megmenthetünk szép régi tárgyakat, bútorokat, vagy egyszerűen megfiatalíthatjuk az...